A WD-40-et 1953-ban fejlesztette ki Norm Larsen[2] a San Diego-i Rocket Chemical Company alapítója. A WD-40 egy rövidítés, mely az angol „Water Displacement, 40th formula”-ból ered és arra utal, hogy ez volt a 40. módosulat, amit a kémikus kipróbált, mire sikerrel járt.[1] A terméket eredetileg arra tervezték, hogy taszítsa a vizet, és megelőzze a korróziót az Atlas hordozórakétán. Csak később jöttek rá számos hétköznapi használhatóságára.[1]
Larsen egy olyan összetételt akart létrehozni, mely megelőzi a korróziót a nukleáris fegyvereknél azáltal, hogy kiszorítja az ezt okozó vizet. Állítása szerint a 40. próbálkozásra találta meg a sikeres összetételt.[3] A WD-40 főként különböző szénhidrogénekből tevődik össze.
A WD-40-t először a Convair kezdte el használni, hogy megvédje a külső burkolatot, valamint sokkal inkább az SM-65-Atlas rakéta papírvékony üzemanyagtartályait a rozsdától és korróziótól.[3][4] Ezek a rozsdamentes acél tartályok olyan vékonyak voltak, hogy üres állapotban nitrogénnel felfújva tárolták, megakadályozva az összeesésüket.
Kereskedelmi forgalomba először 1958-ban került San Diegoban
